Blog

Mérész Sándor – A kezdetek

Vissza
Feliratkozás

Mérész Sándor tíz éve az Etyeki Kúria főborásza. Gyerekkorától jelen van az életében a szőlő, de a véletlen sodorta a borász szakma irányába. Gyöngyösi egyetemi évei meghatározóak, az akkori csapat tagjai a mai napig szoros barátságban állnak egymással. Az egyetem után dolgozott Kaliforniában (Kendall Jackson Vineyard Estates) és Toszkánában (AIA Vecchia Bolgheri), ezt követően került Etyekre és igazolt később az Etyeki Kúriához. A szakma mellett első helyen áll a család, nős, két kislány édesapja. Tíz éve csatlakozott a csapathoz, azóta formálja a borok egyedi stílusát, összehangolja a helyi tapasztalatokat a legújabb kutatási eredményekkel. A tettek és nem a szavak embere. Az emlékeiről, tapasztalatairól és terveiről beszélgettünk vele. Az interjúk elején bemelegítésként rövid, vagy-vagy kérdésekkel kezdünk és fokozatosan térünk át a mélyebb témákra. Első rész

Tea vagy kávé?
Kávé.

Vörös vagy fehér?
Is-is.

A kedvenc helyed Toszkánában?
Szerintem az egyik legszebb hely, Bolgheritől délre, egyórányi távolságra a Baratti öbölnél a livornói tengerpartszakasz, Populonia és Buca della Fate érintésével, csodás sziklákkal és homokos parttal, a türkíz tengerrel, mandulafenyőkkel és egy etruszk település maradványaival.

A legjobb bor, amit valaha kóstoltál?
Egy 1952-es Romanée-Conti.

Mi az, ami lelkesít?
Kincset ér a családommal eltöltött idő, a gyerekek fejlődését formálni nagyon ösztönzőleg hat rám, sokat kirándulunk és vívóversenyeken szurkolunk, mert az egyik lányom komolyan vív, a kicsi atletizál. Meghatározók a mai napig az egyetem alatt szerzett barátok, akikkel nagy örömömre minden napos a szakmai eszmecsere és a távolságok ellenére gyakoriak az összejövetelek is. Most nemrég összekötöttük a kellemest a hasznossal, és együtt vettünk részt egy champagne-i túrán.

Mit csinálsz, ha nem csinálsz semmit?
Szerencsére sosem unatkozom!

Honnan a szőlő szeretete?
Így hozta az élet, gyerekkoromban a család mindkét oldalon foglalkozott szőlővel, de én gyerek fejjel nem szerettem ott dolgozni. Több kisebb területünk is volt, nem is voltak rossz helyen, valamikor komoly gazdálkodás folyt a környéken Borsod és Gömör megye határán, báró Radvánszky Béla koronaőrnek voltak itt szőlői Sajókazán. Sólyomnak hívták a területet, vasúttal szállíttatta a bort Budapestre. A mai napig megtalálhatók a régi pincesorok. A családomból most az egyik unokatestvérem és a férje kezdett el komolyan foglalkozni újra – van egy “jó tanácsadója”,– mosolyog – közel egy hektár szőlőt telepített Vadnán, főleg pinot noirt, chardonnay-t, rizlinget. Én csak néha osztom az észt.

Mikor tudtad, hogy borász szeretnél lenni? Nem annak indultál.
Nyíregyházára akartam menni, akkoriban ott volt repülő műszaki képzés, csak oda nem vettek fel, így nem lehettem helikopter pilóta. Eredetileg gépésznek tanultam. A borász szakma felé sodródtam, részemről nem tudatos döntés volt. Ugyanakkor csöppet sem bántam meg, a kezdettől fogva lelkesedem érte, különben nem csináltam volna. Gyöngyösre (G. A. T. E. Gyöngyösi Főiskolai Kara, a szerk.) felvettek a pontjaim alapján. Három szakirány volt: kertész, állattenyésztő és növénytermesztő. A kertész – ami egyébként általános agrárképzés volt – az olyan jól hangzott. Másodévben kellett szakosodni, a szőlészetnél csak egy növényre kellett koncentrálni, ezért választottam azt, ilyen egyszerű. Itt találkoztam a későbbi baráti csapat első tagjával, Rakaczki Gáborral (Sauska Borászat), a többiek akkor még egy évvel alattunk jártak. Mi egy egyéves, anyanyelvi tanárokkal folyó nyelvképzés miatt halasztottunk. Gábor németül tanult, én pedig angolul. Így kerültünk egy évfolyamba a többiekkel, Ipacs- Szabó Istvánnal (Vylyan), Liptai Zsolttal (Pannonhalmi Főapátság Borászata), Zsurki Sándorral (Pátzay Borászat) és Egly Márkkal (Egly Szőlőbirtok és Borászat).A kertész szakot már együtt fejeztük be, közben a főiskola nyert egy EU-s pályázatot és elindítottak egy szakmérnöki képzést. Szőke Lajos tanszékvezető toborozta a résztvevőket, már csak egy ember hiányzott a szükséges létszámhoz, egy állattenyésztő fiút a Nosztalgia Bárban győztünk meg, hogy csatlakozzon! Az államvizsgával egyidőben egy a faliújságra kifüggesztett hirdetésnek köszönhetően kettőnknek, Ipacs-Szabó Istvánnak és nekem már konkrét terveink voltak, indultunk a kaliforniai gyakorlatra.

Mit tanultál Kaliforniában?
Mit nem tanultunk meg! Az a lényeg! A kilencvenes évek közepén a hazai borászatokban még nagy erőkkel jelen volt a letűnt korszak borhoz való hozzáállása.  Egy feldolgozó és erjesztő pincéhez a Vine Wood Cellarshoz kerültünk, amely az akkoriban az USA 15. legnagyobb pincészetének számító Kendall Jackson Wine Estate érdekeltsége volt. Itt töltöttünk el egy szüretet és tanultunk rendszerszemléletet, egy olyan gondolkodásmódot, amely itthon még most is nagyon ritka: azt, hogy specialistái vannak egy-egy területnek, de amit csinálnak, abban száz százalékosan teljesítenek. Amikor hazajöttünk Kaliforniából, akkor szétküldtem az önéletrajzomat, sehonnan nem jött válasz és akkor elkezdtem egy újabb éves külföldi munkát szervezni.

Gál Tiborral mikor találkoztál?
Tibor nagyapja és az én nagyapám együtt harcoltak a második világháború alatt, édesapám is jóban volt Tibor apjával. Én ugyan a főiskola után futólag találkoztam vele, de eszembe sem jutott beadni hozzá az önéletrajzomat, hiszen ő akkor volt az Év Borásza, számomra elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen nagy emberhez közel lehet férkőzni. Később a szüleimen keresztül kérdezett csak meg, hogy nem akarok-e Egerbe menni. Az „állásinterjú” az egri kórházban volt, mert éppen ott feküdt törött lábbal, az egyik első borász foci kupa után. Megköszöntem a lehetőséget és elmeséltem neki, hogy sajnos két hét múlva indulok, mert már elköteleztem magam egy újabb amerikai munkára. Bíztatott, hogy nyugodtan menjek ki és ő vár januárban, de azért augusztustól állományba vesz.

Mi az, amire visszaemlékszel a nála töltött időből?
Tibor azt mondta, ha nem degradál a dolog, akkor a pincében kell kezdeni. Nem mondta meg, hogy mi a tuti, szerinte nem léteztek titkok, illetve a titok maga a jól elvégzett becsületes munka. Tibornak zseniális érzéke volt a borok házasításához. Fejből, kóstolás nélkül is adott meg összeállításokat, sokszor ezek lettek a legjobbak. Először 1998-tól 2001-ig dolgoztam nála Egerben a G.I.A. Borászatnál, ahol nem voltak nagyon elkülönítve a feladatok, Tibor állandóan úton volt, Gromon Tamás volt a pincevezetője, és én lettem az egyik pincemunkás. A pincében dolgozó kollégákkal tanulságos kihívás volt a munka, de egy idő után már hallgattak rám, mert látták, hogy én is odateszem magam, és szerintem ezt értékelték. Érdekes módon később Pellegríniéknél sokkal többet tudtunk a szakmáról beszélni, ott több ideje volt rá. Szeretett ott lenni.

Hogy kerültél a toszkán AIA Vecchia Bolgheri borászathoz, a Pellegrini családhoz?
Tibortól 2001-ben jött egy gyors telefonhívás, ami úgy hangzott, hogy akarok-e Olaszországban dolgozni és tíz percem van meghozni a döntést. Igent mondtam. Ellátogattunk a bordói Vinexpora, majd hazafelé Toszkánába, a Pellegrini családhoz, ahol két héttel később már velem indult a szüret. Az AIA Vecchia korábban csak kereskedelmi pinceként működött, 150 ezer hektoliter bort forgalmaztak évente, emellett több vendégházuk volt, ezek még most is üzemelnek. Emellett, szinte hobbiként műveltek két nagy, 40-45 hektáros birtokot, az egyiket Bolgheriben a másikat Maremmában. Többek között az Antinori családnak és a Castello Banfinak voltak az alapanyagbeszállítói. Mikor odakerültem, akkor készítettünk egy olcsóbb, Lagone, IGT Toscana nevű borból 250.000 palackot, illetve egy felső kategóriás bort is, a Sor Ugo Bolgheri Rosso Superiore DOC névre hallgatót, abból pedig 50 ezer palackot. Kizárólag vörösborral foglalkoztunk.

A legszebb élményed innen?
A Bolgheri termelőknek minden évben tartanak egy Castanegto a Tavola elnevezésű kóstolót, ahol vakon kóstolják a borokat. A kóstoló után, 2002-ben, Alfredo Pellegrini úr, a tulajdonos boldogan újságolta, hogy a Sor Ugo (Cabernet Sauvignon, Merlot, Petit Verdot) borunkat hozták ki legjobbnak, olyan legendás borok között, mint a Masseto vagy a Sassicaia. Ettől a sikertől – amiben azért nekem is volt érdemem – az öreg egy méterrel lebegett a föld felett. Később a Wine Spectatortól 93 pontot kapott ez a bor.

A cikkben szereplő képek Sándor eredeti fényképei

Folytatás következik

Ez egy jó cikk!