Na de mikor fogunk pihenni?


Na de mikor fogunk pihenni?
Az előző blogbejegyzésben beszámoltunk Gézárt Anna kolléganőnk őrületes utazásáról fél Európán át, de ezután sem volt megállás…

Írta: Ercsey Dániel
Fotók: Gézárt Anna, Nagy Vince - Etyeki Kúria

Helsinki után pár nap telt csak el és Anna indult Prágába autóval, miközben a barátok (a Fine Wines Association néhány másik tagja) egy vilniusi kóstolóról repülővel érkeztek a cseh fővárosba. A Wine Prague nevű rendezvényen magyar közösségi standon mutatkozhattak be a boraink, számos tokaji és villányi termelő mellett. Persze a belvárosi villámlátogatás és egy sör sem maradhatott ki, ha már egyszer Hasek városában jártunk, ráadásul Anna végre személyesen is találkozhatott Michal Šetkával, a talán legismertebb cseh boremberrel, akinek szerteágazó kapcsolatrendszere van az egész világon.

A szöveg folytatódik a fotó után!


Nagy Vince kollégánk és Vida Péter (Vida Borbirtok, FWA) Temesváron a RoVinHud-on képviseltek minket. Erről Vince így számolt be:
„Temesvár hihetetlen ütemben fejlődik, a Covid okozta csúszások miatt 2023-ban Veszprémmel egy időben lesz Európa kulturális fővárosa. Szerencsére arra is maradt időnk, hogy az egyik este a kedvenc szerb éttermünkbe is ellátogassunk! Udvarias és egészséges kíváncsisággal kerestek fel minket a román borászatok, korábban ilyen mértékű nyitottsággal nem találkoztunk Romániában. A rendezvényen maga az üzenet a meghatározó, mindent fogyatékkal élő emberek intéznek, mindenhol ők dolgoznak, a személyes kedvencünk Tibi, egy autista fiatalember, aki négy év elteltével is emlékezett ránk. A RoVinHud minden esetben a temesvári, vagy romániai értelmi vagy testi fogyatékkal élők segítését tűzi ki célul, idén sem volt ez másként, de konkrét üzleti eredményeket is elértünk a Fine Wines Association-nel.“

Prága és Temesvár után volt három napnyi pihenő, amit arra használtunk fel, hogy felkészüljünk a ProWein-ra. Na jó, nem is arra. Arra már rég felkészültünk. Csak kimostuk a ruháinkat és aludtunk egy nagyot. Aztán újult erővel, immáron Vince és Anna együtt felkerekedtek Düsseldorfba.

A szöveg folytatódik a fotó után!


„A világ legnagyobb borszakmai vására sem tért még magához a Covid okozta sokkból. Kiestünk mi is a gyakorlatból, sokkal jobban elfáradtunk mint korábban. Az Etyeki Kúria az elmúlt tíz évben nem állított ki a ProWein-on, látogatóként persze ott voltunk, de kiállítóként nem. Kölnben szálltunk meg, onnan gyorsvonattal 20 perc Düsseldorf. Nem figyeltem oda, így az egyik utat a Borussia Dortmund szurkolókkal tettem meg, izgalmas volt több ezer ultrával együtt utazni, de szerencsére minden balhé nélkül jutottunk el a célállomásig, még „sárga szöcskét“ sem játszottak, ami a 200km/h-s sebességnél biztosan halálos lett volna.
Volt egy vicces esetünk egy kanadai kereskedővel, aki most már minket is képvisel Ontario államban. A kölni vasútállomáson álltunk az első nap és valamiért törölték a vonatot amivel mennünk kellett volna. Anna gyorsan megnézte, hogy hogyan, melyik vonattal tudnánk eljutni a kiállításra, közben én nyugtatgattam a láthatóan szintén a ProWein-ra tartó külföldi párt, végül együtt mentünk a vonaton, végig beszélgettünk, kiderült, hogy galíciai zsidó felmenőkkel bíró kanadai borkereskedők, a kiállítás végére pedig már aláírt szerződésünk is volt velük. Olyan volt mint egy mese…“

A szöveg folytatódik a fotó után!


Azt hiszitek vége van a májusnak és nincs is több utazás?
Korántsem!
Az erdélyi Bálványos Resort (Románia egyik legjobb szállodája) és a bukaresti Gastrolab szinte egyidőben (nem csoda, egy kézbe tartozik a kettő) szervezett az FWA-nak bemutatkozási lehetőséget és bor-étel párosításra épülő vacsorát. Amíg Annáék Bukarestben meglepve találkoztak a pezsgő forgataggal, addig Vincéék még Etyek polgármesterével is összefutottak egy székelyföldi csárdában!
De erről inkább személyesen mesélnénk egy-egy pohár bor mellett.
Jöttök?